Kövess a Facebook-on is!

CIPÓ ÉS VADDISZNÓ

A héten sütöttem egy csodálatos francia parasztcipót és elkészítettem életem első bográcsban készült vaddisznópörköltjét. Mindenkét alkotás sikert aratott, így elégedetten és büszkén zárhatom a hetet.

HOZZÁVALÓK (kb. 1 kg kenyér)
40 dkg fehér liszt + a formázáshoz
15 dkg rozsliszt
1 kávéskanál só
4 dl langyos víz
2,5 dkg friss élesztő

Az öregtésztához: 10 dkg fehér liszt | mokkáskanál szárított élesztő | 1 dl langyos víz

A kenyérsütés előtti este elkészítettem az öregtésztát. Összekevertem a lisztet, élesztőt és langyos vizet egy fakanál segítségével majd letakarva 12 órát kelesztettem.
Másnap hozzákevertem a többi lisztet, sót és a langyos vízben elkevert élesztőt, majd géppel simára dagasztottam. Konyharuhával ismét félretettem 2 órát kelni. 30 percenként áthajtogattam a tésztát, majd az utolsó félórában begyújtottam a sütőt és vaslábossal együtt felmelegítettem 250 fokra. A forrólábast kivettem megszórtam az alját liszttel, majd beleforgattam a megkelt tésztát. Kicsit meglocsoltam a tetejét vízzel, majd 10 percig 250 fokon sütöttem, majd visszavettem a hőfokból és újabb 20 percig sütöttem (más sütőknél ez lehet kicsit több idő). A forró kenyeret hagytam kihűlni, csak ezután szeltem fel. Ha jól dolgoztunk, egy szépen átsült, nem morzsálódó, finomság kerül az asztalra.

A sütés után jött egy kis főzés. Céges kerti partit tartottunk, aminek központjában a vaddisznópörkölt állt. Én voltam a szerencsés kiválasztott, aki elkészíthette e csodás étket, természetesen segítőm is akadt és inkább közös munkának mondanám :) Mivel ez volt életem első vaddisznópörköltje - igaz elnyerte mindenki tetszését - lenne még mit csiszolni rajta, így a receptet nem osztom meg, majd egy következő alkalommal, mikor már rutinosabbnak mondhatom magam a témával kapcsolatban. Képet természetesen azért mutatok. :)