Kövess a Facebook-on is!

SÜTŐTÖKÖS MÁRVÁNYOS CSOKIS BROWNIE

HOZZÁVALÓK

Csoki réteg
160 g puha vaj
2 db tojás
170 g kristálycukor
3 púpos evőkanál liszt
2 evőkanál holland kakaópor
1 teáskanál őrölt fahéj

Krémes sütőtök réteg
150 g sütőtök
3 evőkanál kristálycukor
1 db tojás
170 g philadelphia sajtkrém
2 csapot evőkanál liszt
1 teáskanál fahéj

ELKÉSZÍTÉS
A sütötökös sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Az olvasztott vajat, cukrot és tojást elkeverjük egymással. Hozzáadjuk a lisztet, csipet sót, fahéj és kakaóport, összekeverjük a tésztát.
Egy másik edényben pürésítjük a a megsült sütőtököt, majd összekeverjük a többi hozzávalóval. Megfelelő mérető sütőformát (kb. 20x20-as) kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a csokis tészta 3/4-ét. Ráöntjük a krémsajtos-sütőtökös keveréket, majd a csokis rész maradékát foltokban rátesszük és egy villával széthúzogatjuk, így érjük el a márványos hatást. Sütőbe tesszük, 170 fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni. Kiváló desszertnek, vagy reggelire egy finom kávé mellé.
Jó étvágyat!

Az alap recept az ApróSéf-ről van.

KRÉMES, BURGONYÁS, SÜTŐTÖKLEVES

A sütőt előmelegítjük 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat). Egy nagyméretű tepsibe összeforgatunk 2 evőkanál extraszűz olívaolaja fél kiló kockára vágott krumplit, 1 kg tisztított, kockára vágott sütőtökökkel. Hozzáadunk még 1 kis fej kockázott vöröshagymát, majd sózzunk, borsozzuk. Egy rétegben elrendezzük, és kb. 30 percig sütjük, míg a krumpli és a sütőtök is omlósan puhára sül.
A sütőtököt, krumplit, hagymát egy közepes méretű lábosba szórjuk, felöntjük kb. 1 liter csirkealaplével, hozzáadunk egy csipetnyi őrölt köményt, és egy csipetnyi őrölt koriandermagot. Közepesen erős lángon felforraljuk. Egy botturmixszal krémesre turmixoljuk, nem baj ha egészben marad néhány krumpli, így rusztikusabb jellege lesz.


MÁJAS PITE ÉS EGYEBEK

Eljött a pillanat mikor elkezdtem megbarátkozni a májjal. Az íze már rendben van, mondhatnám azt is, szeretem. A nyers állapottal és feldolgozással még vannak problémáim... de idővel ezt is leküzdöm, ahogy ma tettem :)

Terítéken a csirkemájas pite!



HOZZÁVALÓK

Tészta
Nem mennék bele a részletekbe, mert magam se tudom melyik a legtökéletesebb pite tészta, valamint igen kis adagot készítettem... egy családi ebédnél valamivel több pitére lesz szükség :)
Alapvetően érzéssel találtam meg az arányokat, miből mennyit, de egy biztos: liszt, vaj, tojás, só (ebben az esetben sós tésztáról beszélünk), lehet kísérletezni, vagy megkérdezni a nagymamát a tuti receptről :)

A tésztát gyúrjuk be elsőként, míg a töltelék készül, tegyük a hűtőbe pihentetni.

Töltelék (2 fő)
15-20 dkg máj
5 dkg szalonna
3 közepes sárgarépa
1 kis fej vöröshagyma
só, bors, rozmaring, kakukkfű, pirospaprika, kevés zúzott fokhagyma, tojás, sajt


Megpucoljuk a zöldségeket, felaprítjuk a hagymát, a répát szintén ki kockákra vágjuk. Forró serpenyőbe kisütjük az apróra vágott szalonna zsírját, rádobjuk a fokhagymát, hagymát, répát és félpuhára pirítjuk. Közben ízlés szerint fűszerezzük (rozmaring, kakukkfű, bors, pirospaprika - ebből csak keveset), még ne sózzuk meg! Hozzáadjuk a apróra vágott májat, pár percig pirítjuk, míg kérget nem kap.

A tésztát vékonyra kinyújtjuk belehelyezzük egy hőálló edénybe, nem baj, ha kilóg. A maradékot levágjuk, ebből fogjuk elkészíteni a tetejét. Az alját villával megszurkáljuk, majd beletesszük az elkészült májas keveréket. Most sózzuk! Tojásfehérjét valamennyi sajttal összekeverünk, ráöntjük és kicsit összekeverjük a töltelékkel, hogy mindenhová jusson belőle. Tésztával lefedjük a tetejét, a széleit villával összenyomkodjuk és ha marad még kis tészta, levelet, virágot, szívet... formázunk belőle, ezzel díszítjük. Tojássárgájával bekenjük a tetejét, hogy szép fényes legyen, sütőbe tesszük és közepes fokozaton aranybarnára sütjük.



A végére egy gyors vacsora, csirkemájas-rukkolás fusilli!

Apróra vágott csirkemájat nagyobb mennyiségű húsos szalonnán megsütünk, hozzáadunk kevés apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát és pár darab szeletelt gombát, összepirítjuk. Borssal, oregánóval megszórjuk, olívaolajjal meglocsoljuk, majd a kifőtt fusillivel összekeverjük, sózzuk, sajtot reszelünk rá és már kész is a vacsora :) - a szaftosság érdekében az utolsó percekben még pár darab negyedekre vágott koktélparadicsommal összeforgathatjuk.


Jó étvágyat mindenkinek!